Pénteken adják át a 4-es metrót!

Kelt: 2014.03.25 MTI

Pénteken adják át a 4-es metrót! Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteken közösen adja át a 4-es metrót, amelyet az utasok vasárnap üzemzárásig ingyen vehetnek majd igénybe.

A főpolgármester kedden budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: a 4-es metrót a kormányfővel közösen, március 28-án, péntek reggel 9 órakor adják át az utazóközönségnek.
    
Tarlós István közölte, március 22-én sikeren befejeződött a hatóság által felügyelt próbaüzem, és pénteken kezdődik meg az utasforgalmi próbaüzem. Elmondta, az engedélyezési eljárás "főszereplői" a próbaüzem tapasztalatait összegezve utasforgalmi próbaüzemre alkalmasnak nyilvánították a rendszert.
   
A legfontosabb engedélyek készülnek, ez az jelenti, hogy "a szabályszerű adminisztrációt végzik" - tette hozzá a főpolgármester.
   
Tarlós István azt mondta, hogy a pénteken kezdődő utasforgalmi próbaüzem ideje alatt is folytatódik a jogszabály szerinti hatósági felügyelet, a végleges használatbavételi engedély hat hónap "üzemszerű hibamentes működés után" adható ki. Megjegyezte, hogy ez nem valamiféle hiányosságot jelent, "ez így van a világon mindenütt".
   
A főpolgármester kijelentette, az általuk kitűzött egyetlen határidőre sikerült a feladattal megbirkózni.


Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója azt közölte, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatótanácsa úgy döntött, hogy az utasok a 4-es metrót ingyenesen használhatják az átadási ünnepség napján és az azt követő két napon, azaz péntektől vasárnap üzemzárásig.
    
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a főváros felhatalmazására hozott döntést azzal indokolták: "a fővárosnak elemi érdeke, hogy az új vonalat az utazóközönség minél hamarabb megismerje és használatba vegye".
   
A 4-es metrót, amely Kelenföld vasútállomást köti össze a Baross téri Keleti pályaudvarral, nyolc év építés után adják át. A 7,4 kilométeres, tíz állomást magába foglaló első szakasz építése 2006-ban kezdődött el. A munkálatokat nehezítette, hogy a konzorciumvezető cég többször leállt a munkával többletkövetelések miatt. Az alagútépítés 2010 nyarán fejeződött be, ezt követően kezdődhetett meg az állomások belső beépítése, a vágányok és a biztosítóberendezés, az áramellátási rendszerek telepítése.
   

A metrószerelvényeket a francia Alstom cég szállítja, ezek külsőre megegyeznek a 2-es vonalon közlekedő Metropolis kocsikkal, de a 4-es metró teljesen automata vezérlésű. Az első időszakban azonban korábbi közlések szerint még vonatkísérő személyzet lesz a szerelvények vezetőállásaiban.
Forrás: MTI
Oszd meg barátaiddal is a hírt és próbáljátok ki ingyen az új metrót a hétvégén!

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Kylie Minogue koncert Bécsben és Budapesten - Jegyek itt!
2014-ben turnéra indul Kylie Minogue, és a koncert turné állomásai közé Budapest és Bécs is bekerült.
Michael Bublé Budapesten koncertezik 2014-ben - Jegyek Michael Bublé Arénakoncertjére itt!
2014. november 2-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet Michael Bublé - Jegyek a budapesti Michael Bublé koncertre már kaphatóak!
Városmajori Színházi Szemle - Kész a Városmajori Szabadtéri Színpad 2014-es műsora - Jegyek itt!
A fehérvári színházból az Indul a bakterház és a Pillangó, Győrből A kripli, Kaposvárról A király beszéde, Veszprémből A kávéház érkezik a Városmajorba.
Beatünnep koncert az Arénában! Jegyek itt!
Az Illés Zenekar 50. évfordulója kapcsán ad koncertet a Papp László Budapest Sportaréna színpadán Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs. Jegyvásárlás és előfoglalási kedvezmény információk!
Mozgás Éjszakája 2014-ben!
Napi 2000 lépéssel jelentősen csökkenthető a cukorbetegség, a szívroham és az agyvérzés kockázata. 2014. június 28-án lesz az INGYENES Mozgás Éjszakája! Egy este, ami a sportok körül forog majd.
Musical gála sztárokkal a Gyermekmentő Szolgálatért! Jegyek és fellépők itt!
Idén már 15 éve, hogy a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány jóvoltából elindult hazánk egyetlen Gyermekrohamkocsija. Szinetár Dóra, Egyházi Géza, Feke Pál és még sokan mások lépnek fel 2014 áprilisiában a Folyondár Sportközpont színpadán!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x