Munkácsy kiállítás a soproni Liszt Központban - Jegyinfók és jegyárak itt!

Kelt: 2014.01.01 kovacsad

Munkácsy kiállítás a soproni Liszt Központban - Jegyinfók és jegyárak itt! magyarságához - hangsúlyozta meg a képek tulajdonosa, a Munkácsy Mihály Alapítvány létrehozója, aki szeretné Munkácsy-évnek nyilváníttatni 2014-et, a festő születésének 170. évfordulóját. Jegyek 900 forinttól kaphatóak.

 A soproni Munkácsy-kiállítás fogadhatja a 2005-ben indult kiállításturné kétmilliomodik látogatóját - közölte Pákh Imre műgyűjtő vasárnap Sopronban, megnyitva a sorozat 23. állomását. A Munkácsy-kiállítás egyik célja, hogy a festő kevésbé ismert műveit is bemutassák a közönségnek, a XIX. századi művész munkássága újra az őt megillető helyre kerüljön - mert halála után sok kritika érte - és hogy megmutassa, voltak zseniális magyarok, akik külföldön is megállták a helyüket - mondta az Amerikában élő műgyűjtő.


Az Ásító inas fogadja először a kiállításra érkezőket. A 37 művet bemutató tárlat ezen kívül még olyan ismert Munkácsy-alkotásokat is felvonultat, mint a Készülődés a papa születésnapjára vagy a Cigányok az erdő szélén. Része a kiállításnak Hans Temple és Rippl-Rónai József Munkácsy Mihályról készített arcképe is. 
Bakó Zsuzsanna művészettörténész az MTI-nek elmondta, a soproni Munkácsy-kiállításon a Reök Paula arcképe a legkorábbi műve a festőnek, 1863-ból. A legkésőbbiek pedig az 1880-as évekből valók, mint például a Ballada, a Hímző leány, vagy a Pásztorlány az erdőben. Közlése szerint a soproni tárlat megjeleníti művész valamennyi korszakát.  A nagyközönség február 10-ig nézheti meg Sopronban a Munkácsy-kiállítást. 

A Leghűségesebb város azért is méltó helye a tárlatnak, mert Munkácsy is mindig hű maradt magyarságához - hangsúlyozta meg a képek tulajdonosa, a Munkácsy Mihály Alapítvány létrehozója, aki szeretné Munkácsy-évnek nyilváníttatni 2014-et, a festő születésének 170. évfordulóját. 
A Munkácsy kiállítás a soproni Liszt Központ Kiállítóteremben 2014. február 10-ig látható! Jegyek 900 forinttól kaphatóak! Online jegyvásárláshoz kattintson ide!

A szervezők korábbi közlése szerint ennyi festményt bemutató Munkácsy-tárlat még nem volt vidéken. Sopronból Békéscsabára viszik tovább a tárlatot, majd Münchenbe, Sanghajba és Moszkvába.

 

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x