Tied a világ Szarvason! Jegyek a Szarvasi előadásra!

Kelt: 2014.06.06 KultúraInfo

Tied a világ Szarvason! Jegyek a Szarvasi előadásra! Szarvas a nyáron a Szarvasi Vízi Színház műsorától lesz hangos. Az Illés együttes dalait tartalmazó zenés előadás musical színészekkel kerül színpadra. 2014. július 25-én és 26-án. Jegyárak, jegyvásárlás, szereposztás és részletek itt!

A jubileumi Illés-évfordulóra Szente Vajk könnyed hangvételű, minden korosztály számára érthető, követhető, az Illés legenda részét képező sztori-gyűjteményt fogalmazott 90 percben a színpadra, amely 20 Illés nótát tartalmaz, élő zenekar előadásában, a dobok mögött Szörényi Örssel, és a műfaj jelentős, fiatal színész-énekeseinek közreműködésével. Könnyed, kedves, szórakoztató tisztelgés lesz ez az Illés Zenekar előtt.

A "Tied a világ!" premierje június 20-án lesz a Játékszín színpadán.Online jegyvásárlás a budapesti előadásokra ide kattintva! A színdarab hármas koprodukcióban készül: a Játékszín, a Békéscsabai Jókai Színház és a Zikkurat Produkció közreműködésével. A művet előfutárként számos helyre meghívták már vidékre is, mely kedv-és hangulatcsinálóként alapozza meg a december 28-i Beatünnepet!

Online jegyvásárlás a Tied a világ előadásokra és a Szarvasi Vízi Színház előadásai ide kattintva!

Szereplők:
SZÖRÉNYI LEVENTE / BRÓDY JÁNOS / SZÖRÉNYI SZABOLCS
FEKE PÁL
GUBIK PETRA
SERBÁN ATTILA
VASTAG TAMÁS
NAGY SÁNDOR
CSOMÓS LAJOS
GULYÁS ATTILA / LISZI MELINDA

zenekarvezető: SZÖRÉNYI ÖRS
producer: ROSTA MÁRIA
zenei producer: FEKE PÁL
társproducer: FEKETE PÉTER
executive producer: NÉMETH KRISTÓF
zenei vezető: KÁROLY KATI
zenei munkatárs: DRUCKER PÉTER
hangszerelés: SEBESTYÉN ÁRON
hangmérnök: PÁNCZÉL LAJOS
világítástervező: MADÁR
ügyelő: KABÓDI SZILVIA
rendezőasszisztens: FELLEGI RÉKA

Rendező: SZENTE VAJK

50 éve jött létre az a zenei formáció, amely kitörölhetetlen és azóta is meghatározó a hazai könnyűzenei életben. Az Illés Zenekar minden dala sláger, minden megszólalásukat kőbe lehet vésni, minden üzenetük kordokumentum. Ugyanakkor minden házibuli elengedhetetlen tartozéka és fénypontja, ha felkerül egy Illés lemez, már pedig legtöbbször felkerül.
 
Most színpadon a ...Tied a világ!, melyben 20 Illés sláger hangzik el, kiváló fiatal művészek előadásában, sőt Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs jelenléte teszi igazán egyedivé ezt a zenés játékot.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Tanulmány a nőkről musical comedy a Madách Színházban - Jegyek itt!
Szente Vajk rendezésében érkezik a Tanulmány a nőkről musical comedy a MAdách Színházba.
Mamma Mia musical jegyek - Mamma Mia a Madách Színházban!
A Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok 2014 nyarán mutatja be a Mamma Mia musicalt Szegeden. A szereposztás, a jegyárak és minden információ itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x