Audionarrált előadással segítik a vak és gyengénlátókat a Fővárosi Nagycirkuszban

Kelt: 2022.10.15 Tót Rózsa

Audionarrált előadással segítik a vak és gyengénlátókat a Fővárosi Nagycirkuszban Az úttörő kezdeményezés célja, hogy a vak és látássérült emberek hátrányait enyhítse, esélyegyenlőségüket előre mozdítsa és a társadalom szemléletmódjának átalakításával speciális szolgáltatást nyújtson a látássérült embereknek a magas szintű kikapcsolódáshoz és kultúrához való hozzáférés biztosításával.

 A speciális előadások megvalósítása speciális technikai hátteret igényel: „Nagy kihívás volt kialakítani a megfelelő programot, mert a narrálás a verbális művészetek terén megszokott, de a nonverbális területen egyáltalán nem. A megfelelő technikát évekkel ezelőtt, több színésszel kísérleteztük ki a színházból merítkezve, de a cirkuszi előadásoknak megfelelően. Az előadások alatt mobil audio-rendszerrel zajlik a kommunikáció, ami azt jelenti, hogy az egyik fülön keresztül a narrátor – akár egy sportközvetítésen – percről percre közvetíti az előadás mozzanatait, a szabadon hagyott fül pedig a zenét és a közönség hangulatát juttatja el a látássérült vendégekhez.” – nyilatkozta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.

A hátrányos helyzetűek támogatása nem most kezdődött, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárként is több olyan programot indított, mely a kultúrához való egyenlő hozzáférést biztosította a vak és gyengénlátóknak. 2018. év végén siketworkshopot, 2019 őszén Akadálymentesítés az előadó-művészet területein II. elnevezéssel intézményvezetői konferenciát támogattak, ezzel segítve a társadalom érzékenyítését a kihívásokkal élők iránt.
Az audionarrált előadásokat taktilis (tapintás általi) kulisszajárás előzi meg. A tapintással és a hozzá fűzött magyarázatokkal a vak és gyengénlátók megismerik a műsorban fellépő művészeket és az általuk használt rekviziteket, eszközöket.
„Elképesztő előadás volt. Számunkra a narráció olyan dolgokat mutatott meg, melyet látás nélkül nem tudunk megtapasztalni. A taktilis kulisszajárás sokkal közelebb hozta hozzánk az előadás látványát és üzenetét. Nagyon hálás vagyok az élményért.” – osztotta meg örömét Máj Kriszta, a Vakrepülés Színtársulat művészeti vezetője.

 

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x