SZÍNHÁZ kategória hírei
Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is.
A Szakmai Bizottság döntése alapján a Madách Színház 2020-ban is KIVÁLÓ MÁRKÁNAK számít, a hazai fogyasztói TOP márkák egyikeként.
Elindult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as évada az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
Megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri játszóhelyének építése.
A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad, idén 10 hét alatt közel 50 színházi előadás és program közül válogathat a közönség.
Március 10-én délután 3 órakor tartotta utolsó előadását, és a terveinkkel ellentétben, ezzel zárta közönségük számára az idei, nagyon különös, csonka évadot a Pesti Magyar Színház. Ezzel nyitotta meg július 1-én, pénteken évadzáró társulati ülését dr. Zalán János igazgató, aki elmúlt évadot értékelte és a jövő évad terveiről is beszélt.
Operett - Musical Open air
SZABAD ÉG ALATT
Zenés találkozások a Budapesti Operettszínház sztárjaival
A függetlenség napja című rendezvénnyel nyitja meg újra hivatalosan is kapuit az Átrium 2020. július 4-én este 8 órakor. Ekkor tartják a színház előterében megnyitott Átrium Bisztró hivatalos megnyitójával összekötve az Átrium Színház posztkarantén újramegnyitóját.
A Dél- Vértes kulturális életének megújulása
Együttműködés Csákvár Város Önkormányzata és a Rátonyi Róbert Színház között
Vörösmarty Mihály a Csongor és Tünde drámai költeménye az Együtt Company előadásában Somogyi Szilárd rendezésében 2020. július 4-én a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
Emlékezetes 70. évadot zárt a Budapest Bábszínház, és öt új premierrel készül a társulat a 2020/2021-es évadra. A június 12-i társulati ülésen két díjat adott át Ellinger Edina igazgató.
Öt nagyszabású premier, ősbemutató, visszatérő közönségkedvencek, régóta futó sikerelőadások! A Budapesti Operettszínház megtartotta évadbejelentő sajtótájékoztatóját.
Nehéz időszak áll a Szegedi Szabadtéri Játékok mögött, hiszen a koronavírus-járvány miatt a Dóm téri előadásokat le kellett mondaniuk. A Szabadtéri menedzsmentje ugyanakkor az újszegedi színpad előadásainak megmentésén fáradozik, és bízik benne, hogy az ide meghirdetett operát, Moliére-komédiát, vígjátékot és családi mesebalettet megtarthatják.
Rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdet a kormány az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülés döntését ismertetve.
A Mamma Mia musical 2020-ban a volt SYMA Csarnokban lesz látható. Jegyárak, jegyvásárlás és részletek a cikkben. 2020. október 22-től 25-ig a Madách Színház előadása a BOK Csarnokban látható!
Masha és a Medve 2020. június 6-án a Veszprém Arénában. Jegyek itt!