Új programot indít az Átrium

Kelt: 2021.02.07 Tót Rózsa

Új programot indít az Átrium Indul a „Vedd a nevedre!" Székkeresztelő program!

 A „Vedd a nevedre! – Székkeresztelő" című most induló program során a nézőtéri székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők az Átrium működését. 


Az Átrium – független színházként – eddig is hatalmas erőkkel küzdött az életben maradásért, a TAO elvonásától a megannyi állami pályázat elutasításán át egészen a pandémia okozta második bezárásig.

Az Átrium fontos szereplője a magyar színházi kultúrának, hiszen minden lehetséges eszközével olyan ügyek mellett áll ki, mint a szabad szellemiségben és kultúrában való hit, az emberi jogok, a szólásszabadság, az esélyegyenlőség hite. A jelenlegi korlátozások idején a színház újra a fennmaradásért küzd. Ezért indították el a „Vedd a nevedre! – Székkeresztelő" című programjukat.

A program keretén belül jelképesen megvásárolhatják a székeket, a székek karfáira gravírozott névtáblákat helyeznek, valamint a színház honlapján feltüntetik a támogató által kért feliratot, továbbá a támogatásról egy díszes emléklapot állítanak ki.

Az Átrium jeles színészei is fontosnak tartják az Átrium által képviselt értékeket, ezért minden sort pártfogol egy-egy színész. Többek közt olyan kiváló művészek álltak melléjük mint Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Hernádi Judit, Hevér Gábor, Péterfy Bori és Mucsi Zoltán. 

Az első széket az Átrium egy egykori nézőjének emlékére ajánlotta fel, aki életében minden alkalommal arról székről nézte az előadásokat. 

A program további részleteiről: atrium.hu/hirek/vedd-a-nevedre-szekkeresztelo-az-atriumban tájékozódhat.
 

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x