Trianon rockopera 2018-ban Budapesten a Hősök terén - Jegyvásárlás itt!

Kelt: 2018.03.21 kovacsad

Trianon rockopera 2018-ban Budapesten a Hősök terén - Jegyvásárlás itt! A Trianon rockopera 2018. június 22-23-án a Hősök terén Budapesten Koltay Gábor rendezésében a Kormorán zenéjével, Varga Miklós, Kalapács József, Palcsó Tamás, Vadkerti Imre, Laklóth Aladár, Sipos Imre, főszereplésével kerül bemutatásra. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Közel 100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-i királyi kastélyt övező hatalmas park Grand Trianon nevű palotájában, az első világháború győztesei által diktált békeszerződés megpecsételte a XX. századi magyarság sorsát. A történelmi Magyarországot megcsonkították, területének több mint kétharmadát – Horvátország nélkül – és a magyar nemzetiségű lakosságának közel egyharmadát veszítette el. A közelgő századik évforduló előtt a történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívja a jóakaratú, a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője. A szövegkönyvet emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze.

Trianon rockopera 2018. június 22-23-án a Hősök terén Budapesten Koltay Gábor rendezésében kerül bemutatásra.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Trianon rockopera 40 artista, 30 lovas, 100 statiszta, 200 táncos közreműködéséel olyan sztárok főszereplésével lesz látható mint Varga Miklós, Kalapács József, Palcsó Tamás, Vadkerti Imre, Laklóth Aladár, Sipos Imre, Ruttkay Laura, Benkő Péter, Varga Klári és még sokan mások. 

Az új rockoperához a Honfoglalás musicalt is jegyző Kormorán valamint Koltay Gergely írja a zenét.

  

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Edvin Marton & Evgeni Plushenko műkorcsolya showj 2018-ban az Arénában! NYERJ JEGYEKET!
A Kings On Ice show 2018. április 29. este 7 órárakor lesz látható Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában. Az Edvin Marton és Evgeni Plushenkot által jegyzett műkorcsolya showra jegyek már kaphatóak!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x