Véget ért a „Tietek a színpad!” című vetélkedő a Budapesti Operettszínházban!

Kelt: 2022.12.15 Tót Rózsa

Véget ért a „Tietek a színpad!” című vetélkedő a Budapesti Operettszínházban!  Fiatalok özönlötték el a Kálmán Imre Teátrumot! „Ünnep a mai nap, hiszen egy olyan lépést tettünk meg együtt, amely nem mindennapi! Nagyon sok csillogó szempár látóterébe került a Budapesti Operettszínház, és ők is bekerültek a színház látóterébe. Egyáltalán nem mindegy, hogy öt év múlva, hat év múlva tíz év múlva ülnek-e nézők a Budapesti Operettszínház nézőterén, illetve lesznek- e fellépői a Budapesti Operettszínháznak. Ebben az igyekezetünkben, hogy utánpótlást képezzünk mind a nézőtéren, mind a színpadon nagyon fontos hogy egymásra találjunk, megtaláljuk azokat az érdeklődő fiatalokat, akiket érdekel az a munka , amelyet mi végzünk , érdekel az a műfaj , amely iránt mi elköteleztük magunkat és ők maguk is szívesen részt vesznek ebben a munkában, akár, mint nézők, akár, mint előadók”.-mondta Kiss-B. Atilla , a Budapesti Operettszínház főigazgatója, egyúttal a Tietek a színpad vetélkedő a zsűrielnöke a nagyszabású színházi megmérettetés döntőjén.

Kiss-B. Atilla (Fotó: Tót Rózsa)

Valóban ünnepi pillanatokat élhettek át a vetélkedő résztvevői: a versenyen résztvevő fiatalok, a velük érkező szülők, tanárok és iskolaigazgatók, a Budapesti Operettszínház művészei és alkotói, mindenki, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a rendhagyó színházi vetélkedő létrejöjjön. Valóban a fiataloké volt a színpad és az is kiderült, hogy ki lett „Korunk ifjú La Mancha lovagja”

A Budapesti Operettszínház a nagysikerű La Mancha lovagja című musical máig ható üzeneteiből kiindulva pályázatot hirdetett az általános és középiskolai csoportok, drámatagozatok, valamint szakkörök részére Tiétek a színpad címmel.  A szervezők ( ötletgazda: Mészáros Éva) arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok hogyan értelmezik a mű üzenetét: „A lélek csak az segít tovább” . Vajon mit tudunk kezdeni napjainkban a lovagi nemeslelkűséggel, tisztasággal, a lovagi eszményekkel?  A középdöntőn 11 csapat mérte össze a tudását a zsűritagok előtt november 14. és 17. között. A döntőre december 11-én került sor a Kálmán Imre Teátrum színpadán.
 A produkciókat a színház zsűrije: Kiss-B. Atilla főigazgató zsűrielnök, Szilágyi Enikő, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt színművészek értékelték. 


Szilágyi Enikő, Kiss-B. Attila, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, (Fotó: Janus Erika)

A fiatalok előadását egy La Mancha lovagja keresztmetszet követte, a Budapesti Operettszínház művészinek előadásában: Füredi Nikolett, Gömöri András Máté, Kerényi Miklós Máté, Nádasi Veronika, Németh Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Vásári Mónika, Tassonyi Zsolt karmester zongorajátékával.  Így- mialatt a zsűri tagjai elvonultak, hogy meghozzák a döntést- a közönség a musical legszebb dallamaiban gyönyörködhetett: La Mancha lovagja, Olyan az egyik…, Csak ő a fontos, Dulcinea, Ő a gazdám, Kell egy Dulcinea, Aldonza dala, Az álom mit nem láttak még.


(Fotók: Janus Erika, Tót Rózsa)
 
A díjkiosztó előtt a zsűri elnöke, Kiss-B. Atilla főigazgató értékelte a vetélkedőt: „Aki követte a napokban a világbajnokság mérkőzéseit, az azt láthatta, hogy napról napra egyre több szomorú ember kerül előtérbe. Síró világklasszis futballisták, síró drukkerek, rajongók, sír nemzetek, síró közönség. Miért? Azért, mert ahhoz, hogy egy sporteseménynek legyen egy győztese, ahhoz kell, hogy legyen egy vesztes is. És egyre több vesztes kell ahhoz, hogy a végén a győztes legelőre, az élre kerüljön. A mi versenyünk, az teljesen más természetű: itt csak győztesek vannak, nincsenek vesztesek. Még azok sem, akik nem jutottak el a döntőig, hiszen bejöttek az Operettszínházba, megtapasztalták, hogy milyen egy kis próbafolyamat, milyen elsajátítani egy szerepet, milyen a csapatmunka, milyen megismerni egy olyan remekművet, mint a Don Quijote de La Mancha. Azokról nem is beszélve, akik itt a döntőben megmérettettek és megmutathatták magukat ezen a színpadon, a Kálmán Imre Teátrum patinás színpadán.”
 
A Tietek a színpad vetélkedő díjazottjai: 
 
-Az első különdíjat egy Visegrádi Termál Hotel**** Superior csoportos belépőjét a szálloda Wellness részlegébe az Őrségi Kistérségi Alapfokú Művészeti Iskola Szavak nélkül nevű csapata kapta, „A legegyedibb megközelítésért”.Felkészítő:  Czikora László,  Mentor: Szendy Szilvi.
 
- „A legösszművészetibb előadásért” járó különdíjat, amely egy csoportos állatkerti belépőt tartalmaz a Budapesti Állat- és Növénykertbe, a Szigetszentmiklósi Felsős irodalmi színpad kapta, a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata. Felkészítő pedagógusok: Szabó Lajter Enikő, Bujtor Xénia Georgina, Schüssler Boglárka, Mentor: Nagy Lóránt.


-A Magyar Nemzeti Múzeumba szóló belépőket „A legjobb csapatmunkáért” a Gádor színjátszó csoport nyerte. Gádor Általános Iskola, Felkészítő pedagógus: Szabados Mónika, Mentor: Szendy Szilvi.
 
- „A középdöntőben nyújtott teljesítményhez képest legnagyobb szakmai fejlődésért” díjat vehettek át a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános iskola diákjai, akik a Csodák Palotájába látogathatnak el. Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola, Felkészítő pedagógus: Vígh Laura Mentor: Czikora László.
 
-A legjobb történet feldolgozás díját a BKV villamos remíz látogatásra az Inkvizítorok, vagyis a Kispesti Gábor Áron Általános Iskola tanulói nyerték a Kispesti Gábor Áron Általános Iskolából. Felkészítő pedagógus: Sarmasági Andrea, Mentor: Kalocsai Zsuzsa.
 
A csapat is szeretett volna köszönetet mondani a mentoraiknak, akik bár nem tudtak jelen lenni, de Kiss-B. Atilla ígéretet tett rá, hogy a festményeket, amikkel a gyerekek készültek, eljuttatják a művészekhez.
 
- A Legérettebb színházi produkció elismerését a Piar Színpad kapta, a Váci Piarista Gimnázium csapata.  Felkészítő pedagógus: Bartáné Győrfi Marianna, Mentor: Kalocsai Zsuzsa.
 
- Főigazgatói különdíjban részesült a Legérettebb egyéni alakításért Kürtös Mátyás, aki a Piar Színpad előadásában Cervantest alakította. Az oklevélen túl meghívást kapott a La Mancha lovagja egyik előadására, melyet másodmagával az Igazgatósági Páholyból nézhet majd végig. Váci Piarista Gimnázium, Felkészítő pedagógus: Bartáné Győrfi Marianna, Mentor: Kalocsai Zsuzsa
 
-Megtalálták „napjaink ifjú La Mancha lovagját” is, a díjazott Németi Vilmosnak az operettszínházi előadás címszereplője, Homonnay Zsolt adta át az elismerős oklevelet. Kispesti Gábor Áron Ált. Iskola, Felkészítő pedagógus: Sarmasági Andrea,Inkvizítorok, Kalocsai Zsuzsa.
 
- A legjobb előadás a két különdíjat is elnyerő Piar Színpad lett (Váci Piarista Gimnázium, Felkészítő pedagógus: Bartáné Győrfi Marianna, Mentor: Kalocsai Zsuzsa, megosztva a Felsős irodalmi színpaddal. (Felkészítő pedagógusok: Szabó Lajter Enikő, Bujtor Xénia Georgina, Schüssler Boglárka, Mentor:Nagy Lóránt) – mindkét csapat a korábban meghirdetetteknek megfelelően teljes értékű előadásként mutathatja majd be előadását a Kálmán Imre Teátrumban. Második helyezett a Gádor Általános iskola színjátszóköre lett. Gádor Általános Iskola. Felkészítő pedagógus: Szabados Mónika, Mentor: Szendy Szilvi.


Fotók: (Janus Erika, Tót Rózsa)
 
Az eredményhirdetés után Kiss-B. Atilla főigazgató Miquel de Cervantes szavait is idézte:  
„Nem olyannak kell elfogadni az életet, amilyen, hanem olyannak, amilyen lehetne. Ne azt szeresd, ami vagy, hanem amivé válhatsz! A fiatalok is megtapasztalhatták, hogy mivé válhattak ők egy kis játék, egy kis komolyan vett játék és munka által. Hősökké, színpadi hősökké. A győzelem, vereség nem számít. Ami számít, a hit! 
 
Én köszönöm mindenkinek a hitét, a Budapesti Operettszínház Szervezésének hitét (…), köszönöm az oktatóknak, hogy felkészítették a fiatalokat és köszönöm a mentoroknak a segítséget, a munkájukat!” 
A Budapesti Operettszínház La Mancha lovagja című musicalja legközelebb 2023. április 13. és 17. között látható. 
 

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x