Könyv született a Csík Zenekar 25 évéről

Kelt: 2013.09.20 kovacsad

Könyv született a Csík Zenekar 25 évéről A könyvben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a Csík Zenekar életének vagy ma is aktív alkotótársai annak. Megszólal többek között Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György. A történetek között szép számmal akadnak vicces helyzetek interpretálásai, de megható pillanatokból is szemezgethetünk.

 Könyvet írt a Csík Zenekar fennállásának 25. évfordulója alkalmából Süveges Gergő, a kötetben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a formáció eddigi történetének. 

A kötet gyakorlatilag három szálon fut, mégis egyterűvé teszi választott formája, az interjú műfaja. "Az egyik történeti szál a Csík Zenekar múltjában, jelenében lévő zenészek, segítők, vendégek, barátok megszólalásai. A másik szál az egymásról mondott mondatok, vélemények, amelyek a társak társakról alkotott képét mutatja be. Megismerjük egyrészt a beszélőt a saját szavain keresztül, de képet alkothatunk róla mások megfogalmazásai által. A harmadik szál a sztorik gyűjteménye, hiszen nyilvánvaló, hogy mindenkinek vannak remek történetei az elmúlt 25 évből, és ezekből az elmondhatóakat többé-kevésbé el is mondták" - mondta el Süveges Gergő a könyvről az MTI-nek. 

Közlése szerint a munka ezen túl tartalmaz egy közbeékelt fejezetet is, amely arra próbál választ adni, hogy lehetséges-e a népzenének újabb híveket szerezni átültetések segítségével és az alapvető eszme "elárulása" nélkül, vagy pedig természetes fejlődés az, hogy valaki a slágerzene világából választ népszerű dallamokat és azokat játssza népi hangszereken. 

A könyvben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a Csík Zenekar életének vagy ma is aktív alkotótársai annak. Megszólal többek között Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György. A történetek között szép számmal akadnak vicces helyzetek interpretálásai, de megható pillanatokból is szemezgethetünk. 

"Számomra a könyv egyik legszebb története az, amikor Csík János a balesete után először ment le a táncházba, s vitte hóna alatt a hegedűjét. Senki nem tudta, hogy fog-e még valaha hegedülni vagy sem, de végül persze előkerült a hangszer és egy fantasztikus muzsikálás lett belőle. Ez nagyon emberi és szép történet arról, hogy a zenésztársak, a barátok nagyon tapintatosan, finoman, de hogyan hozták vissza Csík Jánost a muzsika számára az élet teljességét jelentő világába" - mesélte el Süveges Gergő. 

A CD-melléklettel ellátott könyv a Trubadúr Kiadó gondozásában jelent meg, a bemutatót csütörtök este tartják a Fonó Budai Zeneházban, ahol utána a zenekar koncertje következik. Forrás: MTI

A Csík zenekar 25 éves jubileumát a könyv megjelenése után decemberben egy nagykoncerttel ünnepli majd. A koncert részleteiről ide kattitnva olvashatnak!

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Kőműves Kelemen rockballada a RAM Colosseumban! Jegyek itt!
A Szörényi-Bródy szerzőpáros rockballadáját Stohl András, Blaskó Péter és Radnay Csilla főszereplésével mutatják be. Alfödli Róbert rendezi a darabot! Jegyek itt!
Koncz Zsuzsa Aréna koncert 2014-ben! Jegyvásárlás itt!
2014.március 14-én lesz Koncz Zsuzsa koncertje a Papp László Budapest Sportarénában. Előadói életművét felölelő koncertet adott Koncz Zsuzsa 2006-ban is az Arénában.
CSÍK 25 jubilieumi koncert a SYMA Csarnokban! Jegyfoglalás itt!
Berecz András, Presser Gábor, Kispál András, Lovasi András és számtalan sztárvendég lesz a 25 éves Csík zenekar koncertjén a SYMA csarnokban!
GHYMES dalokkal érkezik az Éden földön a Thália Színházba! Jegyek hamarosan!
Különleges musical produkcióval várják a közönséget a Thalia Színházban a 2013/2014-es évadban. Éden földön címmel kerül bemutatásra a magyar Maugli története a Ghymes zenéjével, Bozsik Yvette rendezésében.
Újévi GHYMES koncert a Papp László Sprtarénában! Jegyek itt!
Az újévi, jótékonysági koncertre 2014. január 4-én kerül sor a Budapest Sportarénában. A koncert vendégei: MR Szimfonikusok, MR gyermekkórus és a Nemzeti Színház színészei.
Mága Zoltán Újévi Koncert 2015 - Jegyek itt!
2015. január 1-én Mága Zoltán Újévi koncertje a Papp László Sportarénában! Jegyek és infók itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


CSATLAKOZZ HOZZÁNK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x